Ezek a legfontosabb májusi teendők a kiskertben
Sokunk számára a legkedvesebb, legszebb hónap a május, ilyenkor már kellemesen melegek a nappalok, a természet még üde zöld és egyre több színpompás virágban is gyönyörködhetünk. Ez az időszak, azonban nem csak a szemkápráztató színekről és a természetbe csalogató időjárásról szól!
Májusban ugyanis a kert már sok munkát ad a kiskertek tulajdonosainak, legyen szó, akár a díszkertről, akár a konyhakertről. Cikkünkben ezeket a kerti teendőket foglaltuk össze röviden, hogy minél könnyebb és gyorsabb legyen a munka.
A Fagyosszentek elmúltával kiültethetjük a kert napos részébe a rózsanádat vagy ismertebb nevén a kannát, és a dáliát. A gumós begónia kiültetésének szintén ilyenkor érkezik el az ideje, a növény számára félárnyékos helyet érdemes választani a kertben.
A kardvirág gumókat május közepétől szakaszosan 7-10 naponként érdemes ültetnünk, így a nyár végéig folyamatosan virágoznak majd. A korán elvetett hidegtűrő egynyári virágok palántáit most kell kiritkítanunk. Ilyen például a körömvirág, az imola, a búzavirág, a len, és a pénzvirág is.
Ha nem szeretnénk sokat bíbelődni az elnyílt virágok leszedésével - amely feltétele a gondozott kert látványának - válasszunk öntisztuló fajokat, mint amilyen a lobélia, a paprikavirág, a rózsameténg és a vízifukszia, ismertebb nevén a nebáncsvirág vagy pistike.
A rózsa akkor szép, ha gondozzák! A tápanyagot különösen szereti a virágok királynője. A növény méretétől függően 20-50 gramm, úgynevezett szabályozott tápanyag leadású műtrágyát kedvel, no meg azt, ha jól beöntözzük a tövét, amelyet aztán a nyári szárazság ellen komposzttal betakarunk.
A krizantém palántákat május közepén érdemes elültetni, így mindenszentek napján, szeretteink sírjára is vihetünk belőle. A nyár folyamán az oldalhajtásokat célszerű kitörni, hogy a főszáron, ősz végén nyíló virág minél nagyobb fejű legyen.
Május végétől már minden növény kint maradhat a szabadban, amelyeket eddig védett helyen teleltettek. A fokozatos kiszoktatás után kezdjük el tápoldatozni őket.
Bár a kelbimbó nem tartozik a legnépszerűbb zöldségfélék közé, rendkívül ízletes és többféleképpen is elkészíthető. Ha szeretnénk a kertben termeszteni, május közepén vessük el beltérben a magjait. A palántákat hathetes korukban, 4-5 leveles állapotban ültessük el végleges helyükre.
Az alacsony növésű fajták 50 x 50 cm-es, míg a nagyobb termetűek 70 x 70 cm-es távolságra kerüljenek egymástól. Egy másik különleges zöldségféle, amit megtermelhetünk a kertben, az a spárga.
A spárga termesztése több időbe telik, mint a legtöbb zöldségé, azonban megéri a belefektetett időt és energiát. A szabadföldbe vetett magokból fejlődő fiatal növényeket, május végén kell kiegyelni, a zöldspárga esetében 20-30 cm, míg a fehér spárgánál 30-40 cm az ideális tőtávolság.
Bízunk benne, hogy sikerült néhány hasznos tanácsot adnunk. Sikeres kertészkedést, bőséges termést kívánunk!
Kép forrása: Pixabay.com