Rágógumi ízű brokkoli, és egyéb bizarr, de igaz dolgok a világból

Talán nem árulunk el túl nagy újdonságot, ha azt mondjuk, furcsa egy hely a világ. Na de ki gondolta volna, hogy annyira az, hogy már a brokkoli sem brokkoli ízű?
Rágógumi ízű brokkoli, és egyéb bizarr dolgok a világból

Összeszedtünk néhány egészen meglepő tényt a világ különféle országaiból, amik első blikkre teljesen hihetetlennek, de legalábbis nagyon furcsának tűnnek. Ennek ellenére el kell ismernünk, akármennyire is furcsa, ez a valóság.

Az a bizonyos rágóízű brokkoli azt a célt szolgálta volna, hogy a gyerekek, akik gyorsétteremben esznek, vigyenek be a szervezetükbe egy kis vitamint is. A terv az volt, hogy majd az édes íz meggyőzi őket, de a rózsaszín zöldség, vagy mi, csak összezavarta őket. A McDonald's így végül lemondott arról, hogy ezzel dobják fel a menüt, annak ellenére, hogy technológiailag sikerült kivitelezniük a bizarr jelenséget.

A kék bálna naponta 1-1,5 millió kalóriányi táplálékot fogyaszt el. Belegondolni is elképesztő, hogy amíg az emberek egy része számolgatja a kalóriákat, ez az óriás egy falunyi ételnek megfelő energiával működik minden nap. Egyébként pedig ki tudna haragudni egy bálnára, pláne, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a világon nekik van a legnagyobb szívük.

A pulykák képesek elpirulni. És szoktak is. Izgalmukban vagy félelmükben gyakran előfordul velük, hogy a nyakukon és a fejükön is megváltozik a bőrük színe.

Hála a 3D nyomtatóknak, a NASA kutatói akár e-mailben is elküldhetik az asztronautáknak a szükséges eszközöket. A technika remekül működik gravitáció nélkül is, a földönkívüli nyomtatók pedig nagy hasznára vannak az űrhajósoknak, hiszen többek közt különféle alkatrészeket is sikerült már előállítaniuk ilyen módon a világűrben.

Van két testrészünk, ami életünk végéig növekedik. Nem tudjuk, ez kinek mennyire jó hír, de a fül és az orr a két rész, amiről beszélünk. Miközben testünk többi része az évek során egyre inkább összemegy, fülünk és orrunk nem pihen.

A földimogyoró nem mogyoró, hanem hüvelyes. Ráadásul a mogyorófélékkel való rokonsága is meglehetősen távoli.

Az első babakocsit kecskék húzták. Mivel a találmány története 1733-ban kezdődött, talán annyira nem meglepő, hogy eredetileg a lovaskocsi gyerekeknek szánt kicsinyített verziójáról volt szó. Ezt pedig mi más hőzta volna, mint egy ló, egy apró póni vagy egy kecske?!

A pápa nem lehet szervdonor. Ahogy ezt XVI. Benedek esete is mutatta, a pápák nem lehetnek szervdonorok, hiszen testük az egyetemes egyház tulajdonát képezik.

Kapcsolódó cikkek

6 tipp az immunrendszer egészségéért

6 tipp az immunrendszer egészségéért

Nem is gondolnánk, néhány egyszerű tevékenységgel mennyit tehetünk a szervezetünkért.

Apatípusok a filmekből

Ilyen apatípusokra számíthat az udvarló

Az udvarlóknak nincs könnyű dolguk, hiszen a kiválasztott nő meghódítása mellett, a lány családjával is el kell fogadtatnia magát.

A szelektív hallás valóban létezik

Létezik a szelektív hallás

Bizonyára mindenki hallotta már azt a kifejezést, hogy szelektív hallás. Igen, ez létezik.