Nem is sör, nem is fröccs, mégis szénsavas és bor: A cider

Még csak nem is gyümölcsös sör, pedig sokan azt gondolják róla.
Nem is sör, nem is fröccs, mégis szénsavas és bor: A cider

Az igazán forró nyári napokon – a hűvösebb klímát, vízparti láblógatást leszámítva – nem sok mindenre vágyik az ember, de egy hideg sör szinte mindig jól jön. Ízlés kérdése persze, van aki inkább a fröccsre esküszik, ha alacsony alkoholtartalmú frissítőről van szó. Egyeseknek elképzelhetetlen ugyan, de előfordul az is, hogy valami újat kíván a szervezet, de ilyenkor mit lehet tenni? Gyümölcslé? Gyümölcsös sör? Azt azért mégsem!

Az ilyen létfontosságú feladványok hozták meg – az elmúlt két évtizedben hazánkban is – a cider népszerűségét (kizárólag 18 éven felüliek számára fogyasztható!). Ez az angol, sőt még inkább ír ital látszatra meglehetősen emlékeztet a sörre, ellenben ezen túl más köze nincs hozzá, mivel egyfajta almaborról beszélünk az esetében. A savanykás, apró almákból készülő frissítő különféle ízesítésű változataival találkozhatunk az üzletekben, általában a gyümölcsös sörök között. Azt nem árt tudnunk róla, hogy meglehetősen sok változata létezik, kezdve azzal, hogy szénsavas és szénsavmentes verzió is elérhető, amiknek az alkoholtartalma egészen eltérő – legalább 1,2-től a 8,5 százalék feletti értékekig –, de a színük, sőt az ízviláguk is nagyon más lehet.

A cider évszázados hagyománnyal rendelkezik a szülőhazájában,a 14. századtól jegyzik, nálunk mégis csak későn vált népszerűvé, de akkor cserébe nagyon. Bár persze ezzel sem érhetünk nyomába az angoloknak, akiknél éves szinten 600 millió liter cider a fogyasztás.

Mivel az emberiség hajlamos arra, hogy csodás gyógyító erőt tulajdonít bizonyos italoknak, nem árt elmondanunk, hogy ez megtörtént a ciderrel is. Sajnos viszont a valóság az, hogy bármennyire kellemes és frissítő, jóleső és finom, nem véd meg sem a skorbuttól, sem más egyéb betegségektől, mint ahogy azt feltételezték róla.

Fotó: Pixabay

Kapcsolódó cikkek

A szelektív hallás valóban létezik

Létezik a szelektív hallás

Bizonyára mindenki hallotta már azt a kifejezést, hogy szelektív hallás. Igen, ez létezik.

Így takarítanak a férfiak, és a nők

Íme a magyar férfiak és nők takarítási szokásai

A férfiak és a nők nem egyformán takarítanak. Mutatjuk a különbségeket.

Legszebb bókok, amit a nők kaphatnak

A legszebb bókok egy nő számára

A férfiak gyakran bókolnak a nőknek. A cikkben bemutatjuk a legszebb férfi bókokat.